
Az Ősök Útja Szellemi Ösvény a természet bölcsességén és az élet működésén alapuló gyakorlati tanítások, elvonulások, tapasztalások, lélekgyógyászati módszerek ösvénye. Majercsik János Oguz tíz év tanulás után a célból hozta létre 2006 őszén, hogy kutassa a régi hagyományok szerinti szertartásokat, a köré csoportosuló társakkal megélje a természet bölcsességén és működésén alapuló gyakorlati tanításokat és mindezt a tudást egy hagyományos rendszerbe téve átadhassa másoknak. Az eltelt évek alatt kialakult egy nagyobb létszámú közösség is, amiben az emberek rendszeresen szeretnék az egyéni tanulás mellett , a régi ősi (kereszténység előtti) hit szerint megélni az évkör ünnepeit, nyári és téli napfordulót, tavaszi és őszi napéjegyenlőséget, holdújévet , házasságot, gyermek születését, elmúlást. Ennek a hitnek, világképnek ősi ma is élő hagyományai vannak Belső Ázsiában és tudomásunk szerint a régi honfoglaló magyaroknak is ez volt a hitte. Ezt hívják Tengri hitnek, tengrizmusnak. Tengri, eget, istent jelent. Szimbolizálja a mindenható égi irányítást ami az életet igazgatja. A teremtőhőz vezető utat tudják megmutatni az ősök tanításai, útmutatásai, az előttünk járó elődök azok kik tudnak közvetíteni a látható és a láthatatlan világ között, ezért is irántuk való tiszteletből lett eme régi-új út Ősök Útja Szellemi Ösvény.
Események
2026. november 27-29. Tanítások az ősök útján – Új induló csoport
Tanítások az ősök útján
Őseink természeti hitvilágán alapuló tanítások két éven keresztül, kéthavonta, két és fél napos hétvégi elvonulások keretein belül.
A lépések egymásra épülnek, a természet rendjét követik.
I. év: Táltos világkép
1. A táltos világszemlélet – A révülés alapjai
2. Sámándobok, szóljatok – Ismerkedés az erővel- Izzasztó kunyhó Szertartás
3. Őseink nyomában – Születés és elmúlás
4. Csillagok ősi bölcsessége – Égi tanítók és segítők
5. Tűzszertartások és hagyományok, Parázson járás Szertartás
6. Az erő útján – Félelem és szabadság
II. év: Tengri hagyományok
7. Lélekhit – Lélekvesztés – Lélekgyógyászat
8. További gyógyítások – Test és lélek egysége
9. Hagyományaink – Őseink öröksége – Generációs minták gyógyítása
10. Transzállapotok – Légzés, mozgás, zene
11. A Végtelen Kék Ég útja – Szellemlények – Beavatás a Csillagok ösvényén
12. Látomáskeresés
A hétvégék alatt fokozatosan, lépésről lépésre lehet megismerni a természeti népek életszemléletét, a sámán–táltos technikákat, gyógyító módszereket és ezek alkalmazását saját mindennapi életünkben, melyek hatására kinyitjuk tudatunkat a szellemi világ felé, és ápoljuk kapcsolatunkat gyökereinkkel, őseinkkel.
A tanítások szellemisége
-A tanítások útján elsajátítunk különböző légzéses és testtartásos transzgyakorlatokat,
amelyek segítenek a feszültségek, traumák feloldásában és a belső egyensúly megtalálásában.
-Megismerkedünk a lélek utazással – régi magyar nevén révüléssel –, melynek során felvesszük a kapcsolatot saját segítő állatainkkal, és megtapasztaljuk az erőállat-táncot, amellyel rátalálunk elfeledett, ösztönös erőforrásainkra.
-Megtanulunk közlekedni az életfán, amely összeköti az eget és a földet, és magába foglalja az egész világegyetemet. Itt megtalálhatjuk szellemi tanítóinkat, akik segíthetnek válaszokat találni életünk fontos kérdéseire.
-Foglalkozunk az ősi csillagbölcselet szemléletével, az ég rendjével, valamint a kozmikus szemlélet elsajátításával, amely tágítja világképünket.
-Olyan gyógyító módszerek alapjaival ismerkedünk meg, mint a lélekvisszahívás, a transztánc, a transzlégzés, az izzasztó kunyhózás és a parázson járás, melyekkel segíthetünk önmagunk és mások lelki és fizikai problémáin. Szembenézhetünk félelmeinkkel, tágíthatjuk világszemléletünket, és megtapasztalhatjuk a megváltozott tudatállapotban végzett szellemi munka jótékony hatását.
-A tanítás során megismerhetjük a sámáni szemlélet életérzését és életmódját elméletben és gyakorlatban egyaránt, valamint a régi Tengri hagyományt, amely Belső-Ázsiában még ma is élő hit, és amelyet valamikor őseink is követtek.
-Az első év végén egy kétnapos kiülésre kerül sor.
A második év végén a záró alkalom egy nagy Látomáskeresés szertartás lesz, amely egy ötnapos elvonulás formájában valósul meg.
-A képzés felépítése:
A résztvevők a tanításokon keresztül fokozatosan találnak vissza saját belső erejükhöz, velük született ösztönös bölcsességükhöz és ősi gyökereikhez. Megismerkednek a táltos szemlélettel, annak természetközeli és egységben gondolkodó világlátásával, és saját élményeken keresztül tapasztalják meg annak működését. Lehetőséget ad az önismeret mélyítésére, a tudatosabb életvezetés kialakítására, valamint a belső folyamatok felismerésére és megértésére.
A képzés során kiemelt hangsúlyt kap a feszültségek, elakadások és múltból hozott traumák oldása,
valamint a belső egyensúly és stabilitás megteremtése. Emellett elsajátítanak egyszerűbb, mégis hatékony gyógyító technikákat, amelyek támogatják önmaguk és mások lelki–fizikai folyamatainak harmonizálását, és amelyek biztonsággal alkalmazhatók a mindennapi életben.
Az Ősök Útja kétéves képzés egy bevezető szintű, ugyanakkor önmagában teljes folyamat, amely átfogó alapokat nyújt a résztvevők számára a belső fejlődés és a szellemi út megkezdéséhez, amelyre további szellemi és gyakorlati fejlődés építhető. A folyamat önmagában is teljes egységet alkot, ugyanakkor megnyitja az utat a mélyebb szintű tanulás és tapasztalás felé.
A kétéves kezdő képzést egy haladó képzés követi, amely kilenc alkalomból áll, és kizárólag azok számára érhető el, akik az Ősök Útja alap képzést nálunk elvégezték. Ez a felépítés biztosítja, hogy a résztvevők megfelelő felkészültséggel, közös szemlélettel és személyes tapasztalati háttérrel lépjenek tovább a következő szintre.
A haladó képzés célja, hogy a résztvevőket felkészítse a mélyebb szintű sámáni gyógyító munkára. Ennek során lehetőség nyílik összetettebb, erőteljesebb sámáni technikák megtapasztalására, tudatos használatára és biztonságos elsajátítására, a folyamatok mélyebb megértésével együtt.
A haladó képzési folyamat végén, egy záró vizsga keretében, a résztvevők – felkészültségüknek megfelelően – hivatalos átadást kaphatnak bizonyos magasabb szintű sámáni gyógyító módszerek gyógyítás céljából történő végzéséhez.
A haladó képzés nem kötelező folytatás, hanem egy továbbképzési lehetőség. Összevont formában zajlik olyan tanítványokkal együtt, akik már korábban elvégezték az alapképzést, és most csatlakoznak a haladó szintű tanulmányokhoz.
-Ősök Útja képzés Vezetői, Tanítói:
Az Ősök Útja Szellemi Ösvény alapítójaként a tanítást és a képzést Majercsik János Oguz vezeti, aki 30 éve a Tengri hagyomány szellemiségében él, sámáni úton járó tanító és szellemi vezető. Több mint 20 éves tanítói tapasztalattal rendelkezik a természeti világkép szemléletében. Magyarországi és mongóliai sámáni hagyományok beavatottjaként tart szertartásokat és vezet csoportokat.
Társvezetőként, felesége Majercsik-Szűcs Hajnal, 25 éve belső ösvényen járó karmaasztrológus, 15 éve a természet és az ég rendjéhez igazodó, természeti világképen alapuló csoportok és szertartások szellemi vezetőjeként segíti a belső folyamatokat, a lélek gyógyulását és a szellemi utat.
Bővebb bemutatkozások a honlapon olvashatók.
Az első alkalom időpontja: 2026. november 27–29., péntek délutántól vasárnap délutánig.
Helyszín: Táborfalva, Tündértanya.
Minden elvonulás a civilizáció ártalmaitól távoli, természetes körülmények között történik. A helyszínek a két év alatt: a Budapesthez közeli, Pest vármegyében található Táborfalvai Tündértanya, valamint a Nógrád vármegyében lévő Cserkútpusztai elvonuló ház.
A tanítás bejegyzett felnőttképzési rendszerbe tartozik, megadott óraszámmal és két éves, kidolgozott tematikával.
Képző intézmény nyilvántartási száma: B/2024/000142
Jelentkezési határidő és feltételek
-A képzésen való részvétel korlátozott létszámban történik, a csoport maximális létszáma 25 fő. Jelentkezni a létszám beteltéig lehetséges.
-A jelentkezést megelőzően szeretnénk egy rövid felvételi–tájékoztató beszélgetésre invitálni, amelynek célja, hogy személyesen is megismerjük egymást, válaszoljunk a felmerülő kérdésekre, valamint segítsünk abban, hogy tisztábban lásd, mit nyújt számodra a képzés.
Szeretettel várunk az Ősök Útja belső Szellemi Ösvényén!
További információk:
Majercsik János Oguz
Majercsik-Szűcs Hajnal
www.bluetengri.hu
osokutjaprogramok@gmail.com
+36 30 970 7304
+36 30 857 4073

Svitanje sončnega ognja – Poletni obredni umik na starodavni zemlji Slovenije
31. julij – 3. avgust 2026.
Nap tüze pirkad – Nyári elvonulás Szlovénia ősi földjén
2026. Július 31.- Augusztus 03.

Svitanje sončnega ognja – Poletni obredni umik na starodavni zemlji Slovenije
31. julij – 3. avgust 2026
S toplino te vabimo na:
obred hoje po žerjavici
obred iskanja vizije – Vision Quest
obred očiščevalne potilnice
Ko Sonce doseže svoj najvišji lok in svetloba prežema vse okoli nas, se narava pokaže v svoji polnosti.
Dih zemlje je globok in topel, veter nosi spomin na prvinsko moč življenja, nas vabi in spominja na tisto, kar želi v polnosti zaživeti znotraj nas.
Poletje ni več čas začetkov, temveč čas izpolniteve. Čas, ko prisluhnemo sebi, stopimo čez notranje meje in se
odpremo moči, ki jo nosimo v sebi.
V tem delu leta te vabimo na večdnevni obredni umik v neokrnjeno naravo divjine – v prostor, kjer se lahko
umirimo, povežemo z naravo, s predniki in s starodavnimi izročili.
Potek večdnevnega srečanja
Prihod: 31. julij 2026 med 13.00 – 15:00
Uvodni in pripravljalni krog: petek, 31. Julij 2026 ob 15.00
Obred hoje po žerjavici
Z ritmom bobnov bomo odprli prostor za stik z notranjo močjo, pogumom in zaupanjem vase. Hoja po žerjavici je obredni prehod, pri katerem ne stopamo le čez ogenj, temveč tudi čez svoje notranje omejitve.
Ta trenutek nas lahko spomni na tisto čisto moč, ki je v nas prisotna že od nekdaj.
Sobota, 1. Avgust 2026 ob zori – 3. avgust zvečer
Obred iskanja vizije – Vision Quest
*V okviru obreda bo izveden tudi obred očiščevalne potilnice*
Obred iskanja vizije je pot v tišino. Je čas, ko se zunanji svet umakne, notranji glas pa lahko postane jasnejši.
V objemu narave, v odmaknjenosti od vsakdanjega hrupa, se ustvari prostor za globlji stik s sabo, z notranjim vedenjem in s sporočili, ki se lahko pokažejo v tišini.
To ni iskanje odgovorov zunaj sebe, temveč vračanje k sebi.
Obred očiščevalne potilnice
V temi koče nas toplota, para, pesem in molitev podprejo v procesu očiščenja telesa, duše in duha.
V povezavi z zemljo lahko odložimo tisto, kar nam ne služi več, in ustvarimo prostor za novo moč, jasnost in notranjo prenovo.
Toplo te vabimo na to notranje potovanje v poletni energiji, na starodavni zemlji Slovenije.
Podrobne informacije o dogodku prejmeš na mail ob prijavi.
Dodatne informacije o umiku:
Slovenija:
KUD Dežela Poje – dezela.poje@gmail.com
https://www.facebook.com/profile.php?id=61589397900610
Jure Poje
Eva Beus Poje
Madžarska:
Majercsik János Oguz – Ősök Útja Szellemi Ösvény
https://www.facebook.com/profile.php?id=100060276050383…
Majercsik-Szűcs Hajnal
https://www.facebook.com/szucshajnalholdsveny?locale=hu_HU
********************************************
Nap tüze pirkad – Nyári elvonulás Szlovénia ősi földjén – 2026. Július 31.- Augusztus 03.
Szeretettel invitálunk
Parázsonjárás Szertartásra ️
Látomáskeresés Szertartásra Izzasztókunyhó Szertartásra
Amikor a Nap a legmagasabb ívét járja, és a fény már nem kér, hanem áthat mindent, akkor a természet nem
ébred – hanem kiteljesedik.
A föld lélegzete mély és meleg, a szél már nem ébreszt, hanem emlékeztet arra, ami benned is teljes erővel élni
akar.
A nyár kapuja nem a kezdet, hanem a beteljesedés ideje. Itt már nem a születés hívása szól, hanem a
bátorságé: megélni azt, ami benned lángra kapott.
Az évkörnek eme szakaszán várunk többnapos szertartásra Szlovénia vadregényes földjére, ahol a természet
még emlékszik az ősi erejére, és ahol mi magunk is újra emlékezhetünk.
Ebben a szakrális térben tisztelettel kapcsolódunk az előttünk járók tudásához, az ősi hagyományokhoz.
A többnapos együttlétben:
Érkezés Július 31-én 13 órától
Előkészítő, felkészítő folyamat Július 31-én pénteken 15.00 órai kezdéssel
Parázsonjárás Szertartás: A dobok lüktetésével nyitunk teret annak, hogy a természet erői bennünk
megszólalhassanak.
Belső utazásunk alkalmával a mélyben izzó erők felébresztésével a parázsonjárás kapuján átlépve
megtapasztalhatod a belső erőd tiszta terét és az önmagadba vetett bizalom erejét.
Amikor mezítláb átlépsz a parázson, nemcsak a tűzön haladsz át, hanem belső határaidon is.
Ez a pillanat az átlépésé – vissza ahhoz a tiszta erőhöz, amely mindig is benned élt.
Augusztus 01. szombat hajnal – Augusztus 03. Hétfő este
Látomáskeresés Szertartás – keretein belül Izzasztókunyhó Szertartás
Látomáskeresés Szertartás: A Látomáskeresés szertartása a csend kapuja, ahol a külvilág elhalkul, és a lélek
hangja egyre tisztábban szól.
A természet ölelésében, elvonultan, a külvilág mojarának elengedésével megszületik benned a tiszta tér. Ez az
út nem keresés kifelé, hanem visszatérés önmagadhoz – ahhoz a mély tudáshoz, amely mindig is benned élt,
csak csendet várt, hogy megszólaljon a szellemvilág, s meghald üzenetét.
Izzasztókunyhó Szertartás:
A kunyhó sötétjében a hő, a gőz, az ének és az ima által a test, a lélek és a szellem egyszerre tisztul. A föld
teremtő erejével összekapcsolódva elengedjük mindazt, ami már nem szolgál, és helyet készítünk annak, ami
erejével bennünk születni akar.
Szeretettel várunk erre a belső utazásra, a nyár éltető erejében,
Szlovénia ősi földjén.
-További információ az elvonulás részleteiről:
Szlovénia:
KUD Dežela Poje – dezela.poje@gmail.com
https://www.facebook.com/profile.php?id=61589397900610
Jure Poje
Eva Beus Poje
Magyarország:
Majercsik János Oguz – Ősök Útja Szellemi Ösvény
https://www.facebook.com/profile.php?id=100060276050383…
Majercsik-Szűcs Hajnal
https://www.facebook.com/szucshajnalholdsveny?locale=hu_HU
Ősök Útja – Égi Ösvény
Másfél éves haladó képzés 2026–2028
Az Ősök Útja – Égi Ösvény haladó képzés azok számára született, akik már végigjárták az Ősök Útja alapképzését, és érzik magukban a hívást arra, hogy mélyebb, felelősségteljesebb szellemi és önismereti úton haladjanak tovább.
Ez a másfél éves folyamat nem csupán újabb tanításokat ad, hanem beavató jellegű belső munkára hív. A képzés során a résztvevők mélyebben kapcsolódhatnak önmagukhoz, őseik örökségéhez, gyógyító erőikhez, szellemi segítőikhez és azokhoz az ősi tanításokhoz, amelyek a természet rendjében, az ég és föld kapcsolatában, valamint a közösségi szertartásokban élnek tovább.
A képzés során dolgozunk többek között révüléssel, dobolással, énekkel, légzéssel, transztánccal, izzasztó kunyhóval, látomáskereséssel, ősmunkával, gyógyító technikákkal, csillagbölcseleti tanításokkal és szertartásos folyamatokkal.
A képzés 9 tanítási alkalomból és egy külön záróvizsgából áll. A tanítások péntek délutántól vasárnap délutánig tartanak, egymásra épülnek, ezért a rendszeres jelenlét kiemelten fontos.
A képzés fő témái:
Önismeret – az út kapuja
Élet – légzés, életenergia, áramlás
Gyógyítás I. – haladó gyógyító technikák
Lélekzet – izzasztó kunyhók, tisztulás, megújulás
Transz – mozgás, ritmus, ösztönerők, maszkmunka
Ősök – ősmunkák, virrasztás, hosszú dobolás
Születés – őszi látomáskeresés
Csillagbölcselet – égi utak, önismeret, sorsfeladatok
Átadás – gyógyítás II., integráció, vizsgafelkészítés
A képzés vezetője:
Majercsik János Oguz, az Ősök Útja Szellemi Ösvény alapítója.
Segítő és közreműködő:
Majercsik–Szűcs Hajnal, aki elsősorban a csillagbölcseleti, transztáncos, mozgásos, test–lélek kapcsolódáson alapuló folyamatokban támogatja a résztvevőket.
A képzés nem nyitott képzés. A részvétel feltétele az Ősök Útja alapképzés sikeres elvégzése. A jelentkezés önmagában nem jelent automatikus felvételt; szükség esetén személyes vagy online beszélgetés előzheti meg a részvételt.
A képzés természetközeli helyszíneken valósul meg, amelyek támogatják az elmélyülést, a közösségi együttlétet és a szertartásos munkát.
Felnőttképzési adatok:
Az Ősök Útja – Égi Ösvény haladó képzés a felnőttképzési rendszer keretein belül, meghatározott tematika és képzési program alapján valósul meg.
Felnőttképzési nyilvántartási szám:B/2024/000142
A képzés sikeres teljesítését és a záróvizsga eredményes letételét követően a résztvevők tanúsítványt kapnak a képzés elvégzéséről.
Az Égi Ösvény az önismeret, a gyógyulás, a szolgálat és a felelősség útja. Azoknak szól, akik készek mélyebben ránézni önmagukra, kapcsolódni az ősök erejéhez, és tudatosabban járni saját szellemi útjukat.
További információk:
Majercsik János Oguz
Majercsik-Szűcs Hajnal
www.bluetengri.hu
osokutjaprogramok@gmail.com
+36 30 970 7304
+36 30 857 4073

SámánTranszlégzés és Ősi Transztánc Vezető Képzés

Üdvözlünk ezen az önismereti és gyógyító úton!
Ez a képzés a sámáni hagyományok és a természeti népek bölcsességének szellemiségében született. A ritmus, a légzés, a mozdulat és a belső figyelem erejével kapcsolódunk újra önmagunkhoz, a testünkhöz, a lelkünkhöz – és mindahhoz az ősi tudáshoz, ami mindig is bennünk élt.
Az itt megosztott módszerek – a transzlégzés és a transztánc – olyan kapuk, amelyek segítenek elmélyíteni önismeretünket, oldani az elakadásokat, és visszatalálni belső erőnkhöz, természetes bölcsességünkhöz.
Ebben a képzésben olyan ősi módszerekkel dolgozunk, amelyek már a régiség idejében is az ember belső világához, a természet ritmusához és a szellemvilághoz való kapcsolódást szolgálták.
A transzlégzés és a transztánc együttesen olyan mély önismereti eszköztárat adnak a kezedbe, amely lehetőséget teremt a testi-lelki megtisztulásra, az érzelmi blokkok oldására és a belső erő felébresztésére.
A sámáni szemlélet szerint minden élő kapcsolatban áll egymással – az ember, a természet, az elemek, az állatok, a szellemi világ és az ősök.
A gyógyulás is ebben az összekapcsoltságban történik: amikor visszatalálunk természetes ritmusunkhoz, amikor újra meghalljuk testünk, lelkünk, ösztöneink és megérzéseink hívó szavát.
Ez a képzés nem csupán egy technikákból álló tanulási folyamat, hanem egy rituális belső utazás: vissza önmagadhoz, a teljességedhez, az ősi emlékezéshez.
A közös munka során:
-megtanuljuk, hogyan idézzünk elő biztonságos transzállapotot a légzés, a hang és a mozdulat segítségével,
-hogyan dolgozzunk a testben tárolt emlékekkel és elakadásokkal,
-hogyan nyissuk meg az érzékelés finomabb rétegeit,
-és hogyan hívjuk be támogató szellemi erőinket a gyógyulás és önfejlődés útján.
SámánTranszlégzés – Majercsik János Oguz
A régi törzsi kultúrákban a sámánok különleges adottságokkal, érzékenységgel
rendelkeztek, egyszerre alkalmazták az erőteljes énektechnikát ami felfokozott
légzéssel járt, az intenzív mozgást, és a ritmikus dobolást. Így érték el nagyon rövid idő alatt azt a fajta megváltozott tudatállapotot, transzállapotot amiben aztán speciális lélekutazásra indultak, hogy gyógyítsák a hozzájuk fordulókat. Ez a hagyományos működés különleges adottságokat és a képességek irányításához
hosszú tanulást igényelt.
Ezen szemlélet alapjait alkalmazva hoztam létre az elmúlt tíz évben egy olyan önismereti módszert amit kellő felkészültséggel biztonságosan lehet alkalmazni az emberek önismereti fejlődésére, valamint az érzelmi és energetikai blokkok oldására és gyógyítására.
Ez a transzlégzés és a sámáni lélekutazás különleges kombinációja, amiben ötvöződik a modern önismereti transzlégzés technika és az ősi sámáni lélekutazás tapasztalata.
A módszer meghatározó része az intenzív légzés, aminek segítségével elindítunk egy belső utazást, az ősi sámán eszközök mint a dob, doromb, csörgök segítenek vezetni és irányítania folyamatot.
Maga a SámánTranszlégzés egyéni és csoportos terápiaként is alkalmazható, viszont a két mód másfajta ráhangolódást és felkészülést igényel. Az egyéninél mindig az adott ember légzési folyamatát követjük és kísérjük, ehhez használjuk segítségképpen a sámán eszközöket elsősorban a dobot intuitív módon.
A csoportosnál viszont alapvetően a hangszerek, dobok, csörgők stb. vezetik a közös légzést.
A módszer célja elsődlegesen az energetikai és érzelmi traumák kioldása, az elfojtott érzések és blokkok feloldása, valamint a szellemi és önismereti fejlődés.
Ősi Rituális Transztánc – Szűcs Hajnal
A transztánc egy ősi mozgásmeditációs forma, amely a test ritmikus mozgásán, a
belsőfigyelem fókuszolásán, s a légzés tudatosan felfokozó intenzitásán keresztül idéz elő módosult tudatállapotot, vagyis transzot. A cél akárcsak a sámánizmusban – a belső világ mélyebb megtapasztalása, önismeret,
gyógyulás, felszabadító blokkoldás, vagy akár spirituális élmények átélése.
A Transztánc egy olyan módosult tudatállapotot előidéző mozgásmeditáció, amelyet gyakran spirituális vagy gyógyító céllal alkalmaznak.
A tánc ma is egyfajta gyógyító rítus, önismereti eszköz és mély spirituális tapasztalás.
Eredendően a sámán tánca egy rituális, szakrális mozgásforma, amelyet a sámánok az isteni vagy szellemi világgal való kapcsolatfelvételre gyógyításra, erőhívásra vagy látomások kiváltására használtak. Nem pusztán tánc, hanem egy spirituális eszköz, amely mély transzállapotot idéz elő.
A sámán tánc célja:
· Kapcsolatteremtés a természetfeletti erőkkel, szellemi vezetőkkel, ősökkel.
· Gyógyítás, áldás vagy tisztító szertartások része.
· Erőhívás: segítő állatok, elemi erők, ősi bölcsesség megidézése.
· Transzállapot elérése, amelyben a sámán utazhat a szellemi világokba.
Táncos és mozgásmeditációs önismereteim, tapasztalataim során mélyen megtapasztaltam, hogy a mozdulatokon keresztül oldódnak a múlt lenyomatai, és felszabadulnak a testben tárolt érzelmek.
A tudatos mozgás, a ritmusra hangolt jelenlét és a szabad tánc gyógyító
ereje abban segít, hogy újra kapcsolatba lépjünk az ösztönös bölcsességgel, amely mindig is bennünk élt.
A test-lélek kapcsolódás így nemcsak tudatosabbá válik, hanem mély
szakrális élménnyé is, mely visszavezet bennünket önmagunk teljességéhez.
Ezen képzés célja a módszer megtapasztalása és elsajátítása.
SámánTranszlégzés – Ősi Rituális Transztánc Vezető Képzés Tematika
Első év: (1–6. alkalom) – A Transzlégzés – Transztánc alapjainak megismerése.
Önismereti belső műhelymunka
I. alkalom – Ismerkedés a transzlégzéssel és a transztánccal
Tematika: Bevezetés a légzés a mozgás világába, testtel való munka
Fókusz: Testérzékelés, mozgásban való jelenlét
II. alkalom – Mélyebb kapcsolódás a lélekkel
Tematika: Belső utazás, légzésmunka, lélektánc
Fókusz: Érzelmi rétegek feltárása, lélekkel való munka
III. alkalom – Test, lélek és légzés egysége
Tematika: Légzéstechnika és transztánc, alap transzállapotok
Fókusz: Test-lélek kapcsolódás mélyítése
IV. alkalom – Őselemek I. (Föld és Víz)
Tematika: Egyéni belső műhelymunkák elkezdése, őselemekkel való ismerkedés
Fókusz: Légzés és mozgás Föld és Víz elemekkel
V. alkalom – Őselemek II. (Levegő és Tűz)
Tematika: Egyéni belső műhelymunka, őselemekkel való tapasztalás folytatása
Fókusz: Légzés és mozgás Levegő és Tűz elemekkel
VI.alkalom – Tűzrituálé parázsonjárással – Első év zárása
Tematika: Transzlégzés – Transztánc egyesítése
Fókusz: Sámáni Transzlégzés – Ősi Tűztánc
Második év: (7–12. alkalom) – A módszer mélyítése és vezetői készségek fejlesztése. Módosult tudatállapotok és egyéb transztechnikák elsajátítása.
VII. alkalom – Őserők és állattotemek
Tematika: Állaterő – Sámáni archetípusok
Módszertani munka: A légzés és a tánc segítése a gyakorlatban – Duál munka
VIII. alkalom – Magyar szakralitás és szakrális tanítások
Tematika: Ősi magyar hagyományok
Módszertani munka: Vezetés elmélyítése, Sámáni eszközök használata
IX. alkalom – Kozmikus energiaminták
Tematika: Bolygók tánca, kozmikus kapcsolódás a légzéssel
Módszertani munka: Kiscsoportos (3 fő) vezetési gyakorlat, Sámáni eszközök használata
X. alkalom – Ősök hívása és Ősök Tánca
Tematika: Szakrális Transzállapotok
Módszertani munka: Csoportdinamika, tértartás és együttműködés, Kiscsoportos (3 fő) vezetési gyakorlat, Sámáni eszközök használata
XI. alkalom – Csoportvezetés gyakorlása
Tematika: Kiscsoportos (5–7 fő) gyakorlati alkalom, Sámáni eszközök kiemelt használata – Dob, csörgő, doromb, didgeridoo
Módszertani munka: Vezetői szerep, csoportdinamika elmélyítése, Zene elmélet
XII. alkalom – Csoportvezetés gyakorlása
Tematika: Összegző alkalom, Felkészülés a záróvizsgára
XIII. alkalom: záróvizsga
Ősök Útja Szellemi Ösvény alapítójaként, a SámánTranszlégzés módszer létrehozójaként a tanítást és a képzést Majercsik János Oguz vezeti, aki 30 éve a Tengri hagyomány szellemiségében él, sámáni úton járó tanító és szellemi vezető. 20 éves tanítói tapasztalattal a természeti világkép szemléletében, magyarországi és mongóliai sámáni hagyományok beavatottjaként tart szertartásokat és vezet csoportokat.
Tanítóimhoz hasonlóan egy szemléletet, világnézetet igyekszem közvetíteni, mely a Végtelen Kék Ég, Tengri, Öregisten tiszteletén alapul.
Őseim nyomában járva fontosnak tartom a régi hagyományok, tradíciók mai korban való megélését, hagyományos világnézetünk és ünnepeink felélesztését.
Hiszem hogy ezek segíthetnek jelen korunk feladataiban, világunk jobbá tételében.
Ősi Rituális Transztánc módszer létrehozójaként a tanítást és a képzést Szűcs
Hajnal 25 éve belső ösvényen járó Karma Asztrológus, 15 éve a természet és az ég rendjéhez igazodó, természeti világképpen alapuló csoportok – szertartások szellemi vezetőjeként segíti a belső folyamatokat, a lélek gyógyulását és a szellemi utat. Több mint 25 éve járom a szív ösvényét, melyet a természet törvényei, a sámáni hagyományok és a csillagbölcselet világossága határoz meg. Munkám középpontjában a belső lélek-utak kísérése, a lélekrészek gyógyítása és az emberi lény szakrális egységbe emelése áll.
Bővebb bemutatkozások a itt olvashatók.
Időtartam: 2 év – 12 alkalom, két havonta, 6 alkalom/év + 13. alkalom vizsga.
Helyszínek a két év alatt, a Budapesttől nem túl messze Pest vármegyében lévő Táborfalvai Tündértanya, valamint a Nógrád vármegyében található Cserkútpusztai elvonuló ház.
Az első alkalom időpontja 2025. szeptember 26-28. péntek délutántól, vasárnap délutánig, amelynek helyszíne: Táborfalva, Tündértanya.
Az első év időpontjai:
2025.szeptember 26-27-28. / 1. Alkalom
2025.november 28-29-30. / 2. Alkalom
2026.január 30-31., Február 01. / 3. Alkalom
2026.április 24-25-26 / 4. Alkalom
2026.június 26-27-28. / 5. Alkalom
2026.szeptember 04-05-06. / 6. Alkalom
A 2. év alkalmait is előre megadjuk mielőtt azt elkezdjük, ez szintén hat alkalomból áll majd + a vizsga.
A tanítás beregisztrált felnőttképzési oktatási rendszerbe tartozik. Megadott óraszámmal és 2 éves kidolgozott tematikával. A vizsga feltétele a képzés megadott óraszámán való részvétel. Hiányzás esetén a megadott pótló alkalmakon a jelenlét kötelező.
Képző intézmény, felnőttképzési nyilvántartásba-vételi száma: B/2024/000142
További információk személyesen!
Majercsik János Oguz És Szűcs Hajnal
www.bluetengri.hu
osokutjaprogramok@gmail.com
+36 30 970 7304
+36 30 857 4073
